OKÉS

2021

OKÉS Országos Közétkeztetési szakácsverseny 2021

2021-ben az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (Séfklub), a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola, a Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal (Nébih) szakmai partnerségével újra meghirdeti az OKÉS Országos Közétkeztetési Szakácsversenyt, melyre várják az ország minden tájáról azon versenyezni kívánó közétkeztetőket, akik összemérnék tudásukat, vagy megméretnék magukat.

A verseny fővédnökségét:

  • Dr. Semjén Zsolt Miniszterelnök-helyettes
  • Dr. Nagy István Agrárminiszter,
  • Dr. Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese és
  • Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
  • Horváth Vilmos a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Turizmusért felelős alelnöke vállalta magára.

A verseny kiemelt célja a közétkeztetők inspirálása-, és tudásuk bővítése mellett, az ellátási lánc rövidítése, a fenntartható gasztronómia társadalmi jelentőségének fókuszba állítása. További cél a közétkeztetés és a benne felkínált ételek modernizálása, a mai kor követelményeihez igazítása, technológiai megújítása, azok egészségesebb elkészítése.

Az idei év témája: „Fenntartható jövő!”

A versenykiírás az alábbi gombokra kattintva elérhető:

A szervezők a versenyben a magyarországi realitásoknak megfelelő, nagy adagszámban elkészíthető, étvágygerjesztő, kiváló ízharmóniájú 3 fogásos menü megalkotását/elkészítését várják a nevezőktől.

Egy reális, alacsony nyersanyagnormából (nettó 450 Ft/fő) kell a 3 fogásos menüt elkészíteni, a 37/2014 EMMI rendelet 11-14 éves korcsoportjára vonatkozó nyersanyag-kiszabati előírás alapján.

A versenybe az ország minden tájáról érkezhetnek nevezések a versenyezni kívánó csapatoktól, így a nevezésekben megmutatkozik majd a hazai szakemberek tudása, kreativitása.

A verseny során készülő ételek kötelezően használandó alapanyagok:

  • bármilyen BIO minősítésű alapanyag,
  • Naszálytej Zrt. Fittej tejföl 20%, és
  • bármely Hagyományok, Ízek, Régiók (HÍR) védjegyes termék (lista mellékelve) és/vagy bármilyen eredetmegjelöléssel és földrajzi jelzéssel Uniós oltalom alatt álló mezőgazdasági termék és/vagy élelmiszer.

A verseny menete:

A zsűrizés során a pályamunkák egy-egy sorszámot kaptak majd <amit a döntő napjáig kizárólag a szervezők ismerhetnek, a versenyzők nem>, ezt juttatták el a zsűri felé, így ők a számokkal ellátott ételeket bírálják. A szervezők így értik el, hogy az étel értékelésénél kizárólag az étel számítson.

A verseny a döntővel zárul, ahol már az is eldől, hogy melyik csapat lesz a „2021-es év Közétkeztetője”. A döntő ősszel, a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola tankonyháján kerül megrendezésre.

A versenyről további információ a kapcsolatfelvétel oldalon található elérhetőségeken lehetséges: https://etrendegyesulet.hu/kapcsolat/.

Az OKÉS Országos közétkeztetési szakácsversenyhez együttműködő szakmai partnerként csatlakozott:

  • Agrárminisztérium (AM)
  • Nemzeti élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal (NÉBIH)
  • Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK)
  • Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK)
  • Biokontroll Hungária Kft.
  • Biokultúra szövetség
  • Egészséges Táplálkozásért Egyesület (ETE)

Az OKÉS Országos közétkeztetési szakácsversenyhez támogatóként csatlakozott:



2020


OKÉS Országos Közétkeztetési szakácsverseny 2020

2020-ban az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND), a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskola és a Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakmai partnerségével hirdeti meg az OKÉS Országos Közétkeztetési Szakácsversenyt, melyre várják az ország minden tájáról azon versenyezni kívánó közétkeztetőket, akik összemérnék tudásukat, vagy csak megméretnék magukat.

A verseny fővédnökei:

  • Dr. Semjén Zsolt Miniszterelnök-helyettes
  • Dr. Nagy István Agrárminiszter,
  • Dr. Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettes
  • Horváth Vilmos a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Turizmusért felelős alelnök

A verseny kiemelt célja az ételek modernizálása mellett az ellátási lánc rövidítése, a fenntartható gasztronómia társadalmi jelentőségének fókuszba állítása. Cél az ételek modernizálása, a mai kor követelményeihez igazítása, azok egészségesebb elkészítése.

Az idei év mottója: „Egészségtudatos közétkeztetés”

Dr. Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese a sajtótájékoztatón (Fotó: Bácsi Róbert László)

A szervezők a versenyben a magyarországi realitásoknak megfelelő, nagy adagszámban elkészíthető, étvágygerjesztő, kiváló ízharmóniájú 3 fogásos menü megalkotását/elkészítését várják a nevezőktől.

Egy reális, alacsony nyersanyagnormából (nettó 350 Ft/fő) kell a 3 fogásos menüt elkészíteni, a 37/2014 EMMI rendelet 11-14 éves korcsoportjára vonatkozó nyersanyag-kiszabati előírás alapján.

A versenybe az ország minden tájáról érkezhetnek nevezések a versenyezni kívánó csapatoktól, így a nevezésekben megmutatkozik majd a hazai szakemberek tudása, kreativitása.

A verseny során kötelezően felhasználandó alapanyagok:

  • bármilyen hazánkban őshonos és kereskedelemben beszerezhető hal,
  • a Naszálytej Zrt. Fittej tejföl 20%, és
  • bármilyen BIO minősítésű alapanyag.

A zsűrizés során a pályamunkák egy-egy sorszámot kaptak majd <amit a döntő napjáig kizárólag a szervezők ismerhetnek majd, a versenyzők nem>, ezt juttatták el a zsűri felé, így ők a számokkal ellátott ételeket bírálják. A szervezők így értik el, hogy az étel értékelésénél kizárólag az étel számítson.

A verseny a 2020-as döntővel zárul, ahol már az is eldől, hogy melyik csapat lesz a „2020-es év Közétkeztetője”. A döntő májusban a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskola tankonyháján kerül megrendezésre.

Az OKÉS Országos Közétkeztetési szakácsverseny 2019 összefoglalója

OKÉS Országos Közétkeztetési szakácsverseny szakmai zsűritagjai a következők:

  • Endrédi Zsolt: Zsűrielnök, Mesterszakács, az art’otel konyhafőnöke
  • Ács Lajos: mesterszakács, a dunabogdányi Forgó étterem konyhafőnöke
  • Pálvölgyi Zoltán: Konyhafőnök – Charles Hotel
  • Hortobágyi Péter: szakácsinstruktor, Közétkeztetési európai bajnokság bronzérmese
  • Varga László: Konyhafőnök – Fekete sas rendezvényház
  • Zsidákovits Richárd: Executive Chef – FlyBy Steakház
  • Gyetvai György: konyhafőnök, Gasztro Corner Király 100

Gyerek zsűri:

  • Pimvicska-Danyi Lara (9 éves)
  • Canizzo Benedetta (16 éves) a Dobos C. József szakiskola tanulója, az “OKÉS” szakácsverseny gyerekzsűrijének elnöke
  • Pimvicska-Danyi Botond (11 éves)
  • Gyuris Botond (11 éves)

A verseny konyhafőnöke:

  • Várhelyi Miklós Szakács szakoktató, Olimpia bajnok, Venesz-, és Aranysapka díjas mesterszakács

Szakmai partnerek:

  • Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal (NÉBIH)
  • Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskola
  • Egészséges Táplálkozásért Egyesület;
  • Biokontroll Hungária Kft.;
  • Biokultúra szövetség.

A verseny támogatói:

  • Friedmann csoport
  • Helit Kft;
  • Mirbest
  • Naszálytej Zrt.
  • Oldalas magazin
  • Napkin Magyarország
  • Coninvest
  • Ni-Ka Cafe
  • Sous-vide Chef – Gasztronauta Kft.


2019


„OKÉS” Országos Közétkeztetési Szakácsverseny 2019.

 ehaccp_topbanner3.jpg

Az “OKÉS” Országos Közétkeztetési szakácsverseny- az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének kezdeményezésére indult el 2010-ben, melynek célja a közétkeztetésben tevékenykedők inspirálása, az ételek modernizálása és új receptúrák létrehozásának támogatása.

A verseny fővédnöke: Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára

2019-ben az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND), a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskola és a Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakmai partnerségével hirdeti meg az OKÉS Országos Közétkeztetési Szakácsversenyt, melyre várják az ország minden tájáról, a versenyezni kívánó közétkeztetőket, akik összemérnék tudásukat, vagy csak megmérettetnék magukat.

A verseny kiemelt célja az ételek modernizálása mellett az ellátási lánc rövidítése, a fenntartható gasztronómia társadalmi jelentőségének fókuszba állítása. Az idei év mottója is erre a tematikára épül:

TÁPLÁLÉKÉRZÉKENYSÉG A KÖZÉTKEZTETÉSBEN”.

A szervezők és a zsűri a magyarországi realitásoknak megfelelő, nagy adagszámban elkészíthető, étvágygerjesztő, kiváló ízharmóniájú 3 fogásos menü elkészítését várják a nevezőktől. Cél az ételek modernizálása, a mai kor követelményeihez igazítása, azok egészségesebb elkészítése.

Egy reális, alacsony nyersanyagnormából (nettó 350 Ft/fő) kell a 3 fogásos menüt készíteni, mely során 20 százalékkal magasabb norma áll rendelkezésére annak, aki a tudatosságra és a bio alapanyagok felhasználásra is gondol. 

(A NETTÓ 350.- FT EBBEN AZ ESETBEN AZ AZ ÖSSZEG, AMI, A VALÓBAN A TÁNYÉRRA KERÜLŐ ALAPANYAGOK ÉRTÉKE!)

A verseny során készülő ételek kötelezően felhasználandó alapanyaga a vadhús (bármilyen formában elfogadott) és a Naszálytej Zrt. Magic Milk Laktózmentes BIO tej 1,5%.


Versenykiírás >>>

Nevezési lap >>> 

Receptúra sablon >>>

Árlista a számításhoz >>>


Kik nevezhetnek?

A versenyre benevezhet bármely közétkeztetést végző főzőkonyha, 2 fős csapat/csapatok (1 fő szakács, és 1 fő segítő) nevezésével. (Cégenként több csapat is nevezhet.)

Nevezési határidő:

A szervezők a nevezést 2019. január 25-ig várják, amely elérhető a www.etrendegyesulet.hu/okes weboldalon.

Dr. Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese a 2018. december 5-ei sajtótájékoztatón (Fotó: Bácsi Róbert László)

A fentieken túl néhány személyes megjegyzés az előző évek versenyzőinek tapasztalatiból, hogy miért érdemes indulni a versenyen, miért érdemes pályázni:

  1. Kommunikációs lehetőség a fogyasztókkal: A tavalyi pályázók közül többen kommunikációs lehetőségnek használták a pályázatot és folyamatosan tájékoztatták a fogyasztókat a receptúrákról, kóstolási lehetőséget biztosítottak. Volt, aki megversenyeztette a recepteket a fogyasztók és/vagy a gyerekek között. Legyenek kreatívok, és használják az ilyen nagy publicitást kapott eseményeket a saját konyháik népszerűsítésére. Sikeres szereplés esetén országos ismertségüket felhasználhatják helyi munkájuk népszerűsítésére.
  2. Kollégák jutalmazása, csapatépítés: A közétkeztetési munkából, munkakörülményekből, és receptúrákból ki tudnak lépni a kollégák, és lehetőségünk nyílik egy országos versenyre készülni kollégáikkal. Sikeres szereplésük esetén a verseny egyúttal szakmai kirándulás is.
  3. Szakmai tapasztalat szerzés: Mindenki a versenyre való felkészülés során fejlődik, így annak során olyan szakmai tapasztalatokra tehetnek szert, melyre nem biztosan lenne lehetőségük. A korábbi évek tapasztalatai alapján a felkészülés, pályázatírás időszaka megszínesíti a kollektíva hétköznapjait is. Receptjeikkel fejleszthetik a közétkeztetés szakmai színvonalát.

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1720276131390938&type=1&l=7a54090567

Szakmai Zsűri:

  • Endrédi Zsolt a szakmai zsűri elnöke, Mesterszakács. Az art’otel Budapest konyhafőnöke
  • Ács Lajos Mesterszakács, a dunabogdányi Forgó étterem konyhafőnöke
  • Gyetvai György Konyhafőnök, Király 100 – Gastro Corner
  • Ortó Gyula Többszörös olimpiai-, Európa-, és világbajnok mesterszakács
  • Kelemen Helmut Mesterszakács, szakoktató. Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének alelnöke
  • Kocsonya Kálmán Mesterszakács, a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskola szakmai igazgatóhelyettese, vendéglátás szakoktató
  • Várhelyi Miklós Szakács szakoktató, Olimpia bajnok, Venesz-, és Aranysapka díjas mesterszakács

Gyerek zsűri:

  • Pimvicska-Danyi Lara (8 éves)
  • Canizzo Benedetta (15 éves) a Dobos C. József szakiskola tanulója, az “OKÉS” szakácsverseny gyerekzsűrijének elnöke
  • Pimvicska-Danyi Botond (10 éves)
  • Gyuris Botond (10 éves)

Szponzoraink:

  1. Aviko BV – Pannon Frost Kft.
  2. Naszálytej Zrt.
  3. Helit Kft.
  4. Mirbest csoport
  5. Oldalas magazin

Szakmai Partnereink: 

  • Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági hivatal (NÉBIH) 
  • Egészséges Táplálkozásért Egyesület
  • Biokultúra Szövetség
  • Biokontroll Hungária Kft.

Verseny menete:

A verseny kétfordulós. Az első fordulóban a szakértő zsűri a beérkező pályaművek dokumentációját, leírását értékeli, vagyis a versenyre nevezett ételsort 20 felnőtt adagról a kalkulációval együtt, csatolva a pontos technológiai leírást, a tálalási javaslatot, kiegészítve a kitálalt ételről készített fotókat.

A VERSENYEN A KÖTELEZŐ ALAPANYAGOK, A VADHÚS (BÁRMILYEN FORMÁBAN ELFOGADOTT) ÉS A NASZÁLYTEJ ZRT. MAGIC MILK LAKTÓZMENTES BIO TEJ 

felhasználásával kell majd egy 3 fogásból (előétel vagy hideg/meleg leves, főétel, desszert) álló menüt elkészíteni. Ezen túlmenően a recepthez használandó alapanyagok tetszés szerint megválaszthatók.

A 3 fogásos menühöz felhasznált alapanyagok beszerzési értéke 1 adagra számítva összesen nem haladhatja meg a nettó 350 Ft-ot. A mennyiségeket egy felnőtt étkező számára kell kalkulálni, és a kalkulációban meg kell jelölni a késztermék mennyiségét (összes súly, vagy térfogat), tápanyagértéket 1 adagra vetítve.

A menüvel szemben alapkövetelmény, hogy a vonatkozó élelmiszerbiztonsági szabályok betartásával 4 óra alatt, egy átlagosan felszerelt konyhán, hétköznapi körülmények között is elkészíthetők legyenek, akár több száz fogyasztó részére. Elvárás továbbá, hogy a menü minden eleme közétkeztetési körülmények között is jól kitálalható legyen.

Az első fordulóban legjobbra értékelt 12 csapat pályaműve továbbjut a második fordulóba, ahol lehetőség nyílik a pályaművek elkészítésére a 2019. május 25-ei döntőben. A nevezett menüsor elkészítésére és tálalására összesen 4 óra áll rendelkezésére minden csapatnak. A versenyben 20 adag ételt kell elkészíteni és kitálalni.

Nevezési Díj:

Az első fordulóban nevezési díj nincs, a második fordulóba jutott csapatok nevezési díja csapatonként 20 000 Ft.

Díjak, különdíjak:

A győztes és helyezett csapatok értékes tárgyjutalmakban részesülnek.

Szakmai zsűri díjkategóriák:

  • OKÉS 2019. Bajnok Csapata
  • OKÉS 2019. II. helyezett Csapata
  • OKÉS 2019. III helyezett Csapata

Gyermek zsűri díjkategória:

  • OKÉS Junior 2019 Bajnok csapata

Egyéb díjkategóriák:

  • OKÉS 2019. Hungary Card különdíj
  • OKÉS 2019. Élosz különdíj
  • OKÉS 2019. Egészséges Táplálkozásért Egyesület különdíj (A legjobb gyermekétkeztetés)
  • OKÉS Junior 2019 ETE különdíj (OKÉS 2018. ETE különdíj)
  • OKÉS 2019. Oldalas magazin
  • Egyéb támogatói díjak




„OKÉS” Országos Közétkeztetési Szakácsverseny 2018.

A verseny fővédnökei:

Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára

Dr. Oravecz Márton a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági hivatal elnöke

Az “OKÉS” Országos Közétkeztetési szakácsverseny- az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének kezdeményezésére indult el 2010-ben.

2018-ban hetedik alkalommal rendezik meg az „OKÉS” Országos Közétkeztetési Szakácsversenyt az ÉTREND Magyar Konyhafőnökök Egyesülete, valamint az Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (ÉLOSZ) közös szervezésében, amelynek kiemelt célja az ételek modernizálása mellett az ellátási lánc rövidítése, a fenntartható gasztronómia társadalmi jelentőségének fókuszba állítása. Az idei év mottója is erre a tematikára épül: „Innovatív közétkeztetés a fenntarthatóság jegyében”. A szervezők és a zsűri a magyarországi realitásoknak megfelelő, nagy adagszámban elkészíthető, étvágygerjesztő, kiváló ízharmóniájú 3 fogásos menü elkészítését várják a nevezőktől. Cél az ételek modernizálása, a mai kor követelményeihez igazítása, azok egészségesebb elkészítése.

Egy reális, alacsony nyersanyagnormából (nettó 350 Ft/fő) kell a 3 fogásos menüt készíteni, mely során 20 százalékkal magasabb norma áll rendelkezésére annak, aki a tudatosságra és a bio alapanyagok felhasználásra is gondol. (A nettó 350.- Ft ebben az esetben az az összeg, ami, a valóban a tányérra kerülő alapanyagok értéke!)

A verseny során készülő ételek kötelezően felhasználandó alapanyaga a köles és a csirkecomb.

Versenykiírás>>> 

Nevezési Lap>>>

Receptúra sablon>>>

Árlista a számításhoz>>>

Kik nevezhetnek?

A versenyre benevezhet bármely közétkeztetést végző főzőkonyha, 2 fős csapat/csapatok (1 fő szakács, és 1 fő segítő) nevezésével. (Cégenként több csapat is nevezhet.)

Nevezési határidő:

A szervezők a nevezést 2018. március 16-ig várják, amely elérhető a www.etrendegyesulet.hu/okes weboldalon.

Szakmai Zsűri:

  • Ortó Gyula a szakmai zsűri elnöke (Többszörös olimpiai-, Európa-, és világbajnok mesterszakács)
  • Gyetvai György Konyhafőnök, Király 100 – Gastro Corner
  • Kelemen Helmut Mesterszakács, szakoktató. Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének alelnöke.
  • Nemeskövi Dénes, Háromszoros olimpiai-, és világbajnok, Venesz-, és Fehér sapka díjas mesterszakács
  • Hidvégi Hedvig A Budapesti Gazdasági Egyetem delegáltja, Szakoktató, Főiskolai tanársegéd, Oktatás támogatási koordinátor, Élelmiszermérnök
  • Tégel Imre Mesterszakács,a Hotel Benczúr séfje
  • Várhelyi Miklós Szakács szakoktató, Olimpia bajnok, Venesz-, és Aranysapka díjas mesterszakács

Gyerek zsűri:

  • Pimvicska-Danyi Lara (8 éves)
  • Canizzo Benedetta (15 éves) a Dobos C. József szakiskola tanulója, az “OKÉS” szakácsverseny gyerekzsűrijének elnöke
  • Pimvicska-Danyi Botond (10 éves)
  • Kenesei Lotti (9 éves)

Szponzoraink:

  1. Aviko BV – Pannon Frost Kft.
  2. Gasztro Pérmium Kft
  3. Helit Kft.
  4. Mirbesz csoport
  5. Oldalas magazin

Szakmai Partnereink: 

  • Egészséges Táplálkozásért Egyesület
  • Biokultúra Szövetség
  • Biokontroll Hungária Kft.

Verseny menete:

A verseny kétfordulós. Az első fordulóban a szakértő zsűri a beérkező pályaművek dokumentációját, leírását értékeli, vagyis a versenyre nevezett ételsort 20 felnőtt adagról a kalkulációval együtt, csatolva a pontos technológiai leírást, a tálalási javaslatot, kiegészítve a kitálalt ételről készített fotókat. A versenyen a kötelező alapanyagok, a köles és a csirkecomb felhasználásával kell majd egy 3 fogásból (előétel vagy hideg/meleg leves, főétel, desszert) álló menüt elkészíteni. Ezen túlmenően a recepthez használandó alapanyagok tetszés szerint megválaszthatók.

A 3 fogásos menühöz felhasznált alapanyagok beszerzési értéke 1 adagra számítva összesen nem haladhatja meg a nettó 350 Ft-ot. A mennyiségeket egy felnőtt étkező számára kell kalkulálni, és a kalkulációban meg kell jelölni a késztermék mennyiségét (összes súly, vagy térfogat), tápanyagértéket 1 adagra vetítve.

A menüvel szemben alapkövetelmény, hogy a vonatkozó élelmiszerbiztonsági szabályok betartásával 4 óra alatt, egy átlagosan felszerelt konyhán, hétköznapi körülmények között is elkészíthetők legyenek, akár több száz fogyasztó részére. Elvárás továbbá, hogy a menü minden eleme közétkeztetési körülmények között is jól kitálalható legyen.

Az első fordulóban legjobbra értékelt 12 csapat pályaműve továbbjut a második fordulóba, ahol lehetőség nyílik a pályaművek elkészítésére a 2018. június 16-i döntőben. A nevezett menüsor elkészítésére és tálalására összesen 4 óra áll rendelkezésére minden csapatnak. A versenyben 20 adag ételt kell elkészíteni és kitálalni.

Nevezési Díj:

Az első fordulóban nevezési díj nincs, a második fordulóba jutott csapatok nevezési díja csapatonként 20 000 Ft.

Díjak, különdíjak:

A győztes és helyezett csapatok értékes tárgyjutalmakban részesülnek.

Szakmai zsűri díjkategóriák:

  • OKÉS 2018. Bajnok Csapata
  • OKÉS 2018. II. helyezett Csapata
  • OKÉS 2018. III helyezett Csapata

Gyermek zsűri díjkategória:

  • OKÉS Junior 2018 Bajnok csapata

Egyéb díjkategóriák:

  • OKÉS 2018. Hungary Card különdíj
  • OKÉS 2018. Élosz különdíj
  • OKÉS 2018. Egészséges Táplálkozásért Egyesület különdíj (A legjobb gyermekétkeztetés)
  • OKÉS Junior 2018 ETE különdíj (OKÉS 2018. ETE különdíj)
  • OKÉS 2018. Oldalas magazin
  • További támogatói díjak

Minden jog fenntartva! © Étrend Egyesület 2010